Egyedül álló közlekedési technológia a világon!

A Sky Way egy 136 milliárd angol fontos vállalkozás, olyan tervezett tevékenységgel, ami egyedülálló a világon. Nem csak egyedülálló, de nagy szükség is van rá, ha nem akarjuk a környezetünket még jobban rombolni.

 

 

 

 

Az érdeklődés új hulláma a nemzetközi médiában a SKYWAY iránt!

A SkyWay technológiai fejlődése az ausztrál kontinensen nem maradt észrevétlen a média számos orgánuma számára.
A teljesen új elveken alapuló szállítási technológia létrejötte és bevezetése magára vonta egy sor kiadó figyelmét úgy Ausztráliában mint Oroszországban.

> Az ausztráliai «Advertiser» (Hirdetö) bulvárlap - ahol már korábban is megjelent egy interjú Rod Hookkal - új cikket jelentetett meg a SjyWayről amiben a a húrtechnológia néhány tulajdonságát ecsetelte valamint hírt adott a azokról a perspektívákról amit ennek technológiának a bevezetése nyit majd az ország gazdasága előtt annak a helyi szállítási infrastruktúrába való bevetése során.

> Az orosz információs ügynökség az «РЖД-Партнер» (Orosz vasúti partner) amely a szállítási szolgáltatások piaca alapvető tendenciái fejlődésének és működésének szenteli általában a cikkeit a http://www.rzd-partner.ru című portálján ismertette meg az olvasóit a SkyWay projekt Ausztráliában zajló fejlődésének részleteivel.

>Edward Gordon az ausztráiai «9news» hírcsatorna közismert újságírója a saját Twitter oldalára tett ki a helyi városi tájképben a SkyWayt ábrázoló vizuális anyagokat, ami a különféle helyi felhasználási lehetőségeket hozza testközelbe. Ugyancsak felhívja a figyelmet az új szállítási technológia tényleges gazdasági előnyeire és potenciáljára - összevetve azt a hagyományos vasútvonalak tapasztalataival.

> Ezen kívül az ausztrál «9news@» tv csatornán egy videoriport jelent meg ami a SkyWay technológia helyi szállítási infrastruktúrába való bevezetése perspektíváit mutatta meg.
A TV csatorna újságírói interjút készítettek Rod Hookkal az ex közlekedési miniszterrel valamint megkérdezték Adelaide (Dél ausztrália fővárosa) egyszerű lakóit is arról, hogy szerintük mennyire célszerű ezt az új szállítási formát beintegrálni a városuk közlekedésébe.

> A délausztráliai információs orgánum a «FiveAAA» szintén nem maradt ki a a SkyWay Ausztrália cég tervei ismertetéséből, avval, hogy olyan anyagokat helyezett el az oldalain amik az új szállítási rendszer előnyeit ecsetelik valamint megjelentetett egy Rod Hookkal készített interjút is, amelyben az innovációs projekt folyamatban lévő terveinek megvalósításáról írtak.

http://rsw-systems.com/ru-media/smi-o-nas/
http://www.rzd-partner.ru/…/strunnyi-transporta-v-avstrali…/
https://twitter.com/EdwardGodfrey9
https://twitter.com/9NewsAdel/status/762940010236485632
http://www.fiveaa.com.au/…/plans-progress-for-adelaide-s-dr…
‪#‎SkyWay‬ ‪#‎Австралия‬ ‪#‎струнный_транспорт‬ ‪#‎сотрудничество‬‪#‎партнеры‬
Fordítás megtekintése

 
Иван Канаш fényképe.
Иван Канаш fényképe.
Иван Канаш fényképe.
Иван Канаш fényképe.

 

 

Mai információ, hogy a múlt havi 64 helyett mára már 72 ország kapcsolódott be a SkyWay aktív regióinak körébe! Többek között Szerbia, Horvátország, Románia, Kanada is megnyílt az Eko-Techno-Park bemutató park aktív támogatásának!
Ismételt megerősítést nyert az az információ is, hogy aki az Innotrans csomagon keresztüli támogatást választja, az szeptember 23-24-én jogosult az Innotrans kiállítás rendezvényeit ingyenesen meglátogatni Berlinben!

 
Ponya Csaba fényképe.

 

 

https://youtu.be/Rk78xdK4RD0 Mi a különbség a monovasút és a Sky Way között? 
Teljesen más korszerűbb ( gerenda alapú kontra húrtechnológia) konstrukció többszörösen alacsonyabb építési, karbantartási és üzemeltetési költségekkel, ötszörös (!) sebességi (30 kontra 150km) és sokkal nagyobb utasszállítási (max 25e fő/nap) kapacitással, így többszörös megtérülési mutatókkal! Mivel mindkét konstrukció több méter magasságban működik több ezerszer jobb baleseti mutatókkal is bír, hiszen nincsenek kereszteződések, gyalogosok és szembejövő sávbeli forgalom !

 
Сайт группы компаний SkyWay: http://rsw-systems.com/ Сайт ЭкоТехноПарка: http://skyway-park.com/ Сайт инженера Юницкого: http://www.y…

 

 

https://youtu.be/jbDL97TfZMg  
Épül az EkoTechnoPark tovább! A második fő feszítő tartószerkezetet építik már fel a városi személyszállítási pályán! Geodézia mérések folynak és a nagysebességű pálya mentén és a legfőbb előfeszítő tartóépülete 3 szintje is épül már !

 
Сайт группы компаний SkyWay: http://rsw-systems.com/ Сайт ЭкоТехноПарка: http://skyway-park.com/ Сайт инженера Юницкого: http://www.y…

 

Sky Way húrvasút: megindult a fémanyagok beszállítása, elkezdődött a termelés! 
Megérkezett az első 73 tonna finn acél az első 300 m-nyi, városi Sky Way magasvasút szakasz megépítéséhez A Belaruszsztroj üzembe. Ezeket fém tisztára megtisztítják, majd 80-120 mikron vastagon thermocinkes fémkezelési eljárással kezelik, ami 100 éves időjárás állóságot biztosít a konstrukciónak. https://youtu.be/eIiKjniwNIM.

 

 

Közlemény: A korábbi diszkont időszak meghosszabbítása!

Kedves Befektetők ! 
A hatalmas megnövekedett igények és a Sky Way cégcsoport weboldalának nagy nagyfokú leterheltsége miatt azok segítségére akik technikai okok miatt nem tudták a vásárlásaikat befejezni vagy a részletfizetési csomagjaikat elindítani – a régi diszkonton történő vásárlások lehetőségét még egy héttel, 2016 június 8.-ig bezárólag meghosszabbítjuk. 
A diszkontváltás 2016.június 8.-án történik meg! 
Figyelem: További hosszabbítás már nem lesz.
Ez az utolsó lehetőség a kifutó fázis diszkontjai kihasználására!

 

Vladimir Maslov a SkyWay központi irányító csapatából a következő közleményt osztja meg velünk:

"Ebben a pillanatban kiegészítő szervert állítunk be. 
Kis türelmet kérünk még.
Mindent amit csak tudunk megteszünk. 
Nem napról, napra hanem óráról órára növekszünk. 
Ez örömmel tölt el minket. 
Építsd a Sky Way-t, mentsd meg a bolygót!"

 

MÁR CSAK MA!!! 24.00-ig lehet már csak társtulajdonossá lenni a régi diszkontokon ! 
Utána 20% és 49,2%-os diszkont emelkedés lép életbe! A "shares account" számládat is váltsd be részvényekre.
A vásárlás lépéseit a Fájl menüben találod meg...

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 31
Össz.: 18 405

Látogatottság növelés
Oldal: AKTUÁLIS HÍREK
Egyedül álló közlekedési technológia a világon! - © 2008 - 2024 - skyway.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »